Više puta smo isticali da na Vojvodinu gledamo kao na jedan duhovni prostor, a ne neku etatistièku, državnu tvorevinu. Pitanje vojvođanske autonomije ne želimo da gledamo kao èisto manjinsko pitanje. Protiv smo manipulacija manjinama nauštrb interesa veæinskog naroda i cele zajednice. Ovaj problem je stoga nemoguæe rešiti na principu teritorijalne autonomije. Bilo je takvih ideja pre nekoliko decenija, a i praksa u određenom broju zemalja govori da je taj model neefikasan. U Rumuniji, na primer, stvorena je u Transilvaniji Mađarska autonomna oblast, u koju je ušla jedva treæina rumunskih Mađara. Sa takvim rešenjem se mi ne slažemo.

Mnogo je u poslednje vreme bilo reèi o novim republièkim zakonima koji zadiru u prava nacionalnih manjina. Mislim da ni sam zakonski tekst nije prihvatljiv, ali su mnogo više smutnje izazvale njegove pojedine interpretacije. Zakonodavci bi trebalo da zatraže pomoæ od struènjaka iz ostalih zemalja koji to prate, a još više od samih predstavnika narodnosti - kako bi pomoæu dobronamernih saveta našli rešenja koja su za sve prihvatljiva. Ukoliko nas budu pitali, predložiæemo ono što nama valja, a drugima ne škodi. Kada su pitali Fince zašto zbog nekoliko hiljada Šveđana imaju dvojeziène natpise, oni su odgovorili: "To Šveđanima godi, nama ne smeta - a mnogo ne košta".

Többször hangoztattuk, hogy Vajdaságra úgy tekintünk mint szellemi térseégre, nem pedig mint valamiféle etatista, állami képzõdményre. Vajdaság autonómiájának kérdését nem kívánjuk tisztán kisebbségi kérdésként szemlélni. A kisebbségekkel való manipulálás ellen vagyunk. A kisebbségi kérdést lehetetlen a területi autonómia elve alapján megoldani. Voltak ilyen elképzelések néhány évtizeddel ezelõtt, és az egyes országok gyakorlata is azt bizonyítja, hogy ez a modell nem hatékony. Romániában például Erdélyben létrehozták a Magyar Autonóm Tartományt, amelyben a romániai magyaroknak alig egyharmada került. Nem értünk egyet az ilyen megoldással.

Az utóbbi idõben sok szó esett a kisebbségek jogait érintõ új köztársasági törvényekrõl. Úgy vélem, hogy maga a törvényszöveg sem elfogadható, de még sokkal nagyobb zavart keltettek a különféle tolmácsolások. A törvényalkotóknak segítséget kellene kérniük más országok szakértõitõl, és még inkább maguknak a nemzetiségeknek a képviselõitõl, hogy a jóindulatú tanácsok által megleljék a mindenki számára elfogadható megoldást. Ha megkérdeznek bennünket, azt fogjuk javasolni, ami nekünk megfelel, másnak pedig nem árt. Amikor a finneket megkérdezték, hogy a néhány ezer svéd miatt mért vannak kétnyelvû felirataik, azt válaszolták: ez a svédeknek jól esik, bennünket nem zavar, és nem is kerül sokba.